Az új jelmondatom: jaj én úúúúgy szeretem a munkám! Na meg a békákat!
Részletek a tovább után :D Kicsit hosszú lett, meg néhol kicsit (a rossz értelemben) vicces, de sebaj, ma ilyenem van!! Ó a régi szép idők, amikor még csak azért rágták a fülemet, mert nem hoztam a havi egy millát... :D
Miközben pakolok, merthogy ugye holnap moving, duzzogok magamba, mert ma a főnököm kissé felidegelt. Behívott ugyanis magához, hogy beszéljünk arról, hogy nem mosolygok eleget. WTF??? Nálunk ugyanis nem elég az, hogy a hozzád odajövő vevővel kedves légy, mosolyogj stb, meg ha az ajtóban állsz kedvesen köszönj annak aki jön meg megy... Nem. Itt kedveskéim a kibaszott portörlő rongynak, meg a sarkon lévő piros lámpának is mosolyognod kell. Hogy miért? HÁT MERT AZ ÉLET SZÉP, ÉS TE VIDÁM VAGY HOGY ITT DOLGOZHATSZ bazeg!! Hát ezér, te hülye!
És ha még ez nem is lett volna elég, közölte, hogy amikor nincs bent, akkor is figyelve vagyunk, bizony, és amikor szabadnapos, utána MEGNÉZI A FELVÉTELEKET HOGY ELEGET MOSOLYOGTUNK-E bele a világba és hogy eleget nyaltuk-e a kedves vevő seggét. Ja, végezetül pedig megjegyezte, hogy a fő manager lehet h a szomszéd kávézóból AZT FIGYELI HOGY MENNYIT MOSOLYGOK. Értitek, térfigyelő kamera, meg távcsöves megfigyelés a bozótból. Úgy érzem magam lassan mint egy elmeotthonban.
És a félreértések elkerülése végett, nem arról van szó, hogy nem vagyok kedves mosolygós közvetlen stb a vevőkkel. Tudom, hogy ez a munkám, tudom, hogy így kell viselkednem ahhoz, hogy megkapjam a fizetésem, és legyen állásom. Na de amikor nincs vevő körülöttem, alig nyitottunk még ki, korán van, és még kb az utca is üres, ki a pélónak vigyorogjak??
A legjobb az egészben ellentmondás; ugyanis mindig mondja a kedves főnök (aki amúgy télleg kedves és jófej, csak hát kicsit érdekes(?!)), hogy a szívből jövő mosoly az igazi és hogy ne erőltessük a mosolygást. Akkor meg kérdem én, ki az az ELMEBETEG aki szívből jövően napi 6-7 órán át állandó jelleggel, függetlenül a szituációtól, folyamatosan mosolyog? És hogy ha én nem vagyok elmebeteg (már pedig nem, legalábbis ebben az értelemben nem) akkor pedig igenis a plüssbékákat pakolva nem fogok felröhögni, hogy "Nééézd mááááár, de zööööld! És milyen puhaaaaa! Hát ez CSODÁS, MUhHAHAhaHAhA, imádom a munkám!!! Szeretek élni!! És nézd már az utca végén ott van egy kisgyerek!!!!!! Gyorsan odavigyorgok 100 méterről! Nyehehehe! Ja hogy Ő nem lát?! Hát az az Ő baja!! Én nevetek, mert szeretem magam, na meg téged, és őt, meg őt, és az egész világot!!!!"
Hahh.. Leírtam. :D Most már jobb. De komolyan, néha már kezdem elhinni neki, hogy télleg baj van velem, és a dobozpakolás közbeni alap arcszerkezetem a kezdődő depresszió első komoly jele.
Na mindegy, befejeztem. :D
Utolsó kommentek