... felelős azért, hogy ha elhatározok valamit, jelen esetben azt, hogy igenis kimegyek Londonba, nos akkor jön minden segítség, mindenhonnan, egészen váratlanul. Egyre jobban hiszek abban, hogy ha valaki valamit nagyon el akar érni, és hisz is benne, akkor mindig jön a megfelelő időben a megfelelő segítség.
Ja, hogy miről beszélek? Küldött apám pénzt. Így azért jóval nyugodtabban indulok el. De ez még mind hagyján... Ugyanis nagymamám szomszédja, aki ugyan kicsi korom óta ismer, de hát közel sem vagyunk napi/heti/havi klapcsolatban, (de nagymamámmal nagyon jó barátnői viszonyban vannak) kitalálta, hogy a polcán 3 éve árválkodó borítékot ő bizony nekem szánja. Mert hogy abba külföldi valuta van (dollár meg euró asszem) és hát ő bizony azt nem váltja be úgyse, mert hogy nem adja az államnak (ezt a részt nem egészen értettem, de hát mind1) és hogy a családjába nem kell senkinek sem a pénz (ezt sem értettem), és megbeszélte a férjével, és ő ezt nekem szeretné adni, hogy könnyebb legyen az indulás. Nem értem. Egy dolog a jó indulat, meg a kedvesség, meg jószívűség. De hogy nem a gyerekének adja, és nem váltja be.... és hogy ennyire ne számítson nekik a pénz, hát nagyon furcsa. Mondanom se kell, 70 év körüliek és nem úszkálnak a pénzben, átlagosan élnek. Azt hiszem, hogy a jószívűség, a pénz "nem fontossága" no meg a mélyen vallásosság hasonló eredményekhez vezet.
Ne értsétek félre, nem mintha nem örülnék. :)
Csak furcsa... nem?
Utolsó kommentek