Hihetetlen, hogy 20 perc együtt töltött idő mindent megváltoztat. A totális kiábrándulás (najó nem totális, de 99%-os). ...És mikor az a mondat elhagyta a száját, és belegondolsz, hogy nem akarod meghallani amit mond, mert tudod, hogy abban a pillanatban kiábrándulsz, amint meghallod... De végül mégiscsak meghallod, de persze nem reagálsz semmit sem, csak mikor már leszálltál a vonatról. És csak magadnak mondod, hogy 'on to the next one', és átváltassz a romantikus és/vagy szomorú mp3ról a 'nemérdekelsz' típúsúakra... És hirtelen minden elhangzott mondatnak más értelme lesz, és a szavak egyik percről a másikra elnehezednek, és úgy érzed, ha tovább gondolkozol, az agyadban keringő megannyi szó súlya mind-mind lefelé fog húzni. És felnevetsz, mikor összeszámolod a nevetségesen kevés órák (!) számát, amíg elhitted, hogy ebből lehet valami.
Aztán meg ugye, tudtad mindig is legbelül, hogy érdekled ugyan, de annyira mégsem. Kellesz, de nem eléggé.
És belegondolsz abba is, hogy amikor tegnap azt hallgattad valakitől, hogy Ő nem neked való, akkor győzködted magad, meg őt is, hogy hát dehogynem, és hogy téged nem érdekel, h 2 cm-el alacsonyabb, meg az sem, ha az utcán nőtt fel, és rossz gyerekkora volt, és voltak dolgai. Mert el is hiszed, hogy mindezek nem érdekelnek. És az az igazság, hogy ma sem érdekelnek. Ma már csak az a bizonyos mondat érdekel, amit talán jobb lett volna nem meghallanod.
Utolsó kommentek